HTML

Se bliccelők, se spamek

2008.11.13. 00:00 freya-spamblog

 Az Exchange kiszolgáló beépített szűrője helyet a Sunbelt Ninja E-mail Securityre váltott az Alba Volán Zrt. A korábban szerverleállást is okozó kéretlen-levél áradat megszűnt, a dolgozók fellélegezhettek: a Ninja szűrési hatékonysága meghaladta a 99%-ot.

Az 1961-ben alapított Alba Volán Autóbuszközlekedési Zrt. döntően Fejér megye helyi, helyközi és menetrendszerinti közösségi közlekedését látja el. Az évente mintegy 100 millió utast szállító vállalat a megye három legnagyobb városában, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Móron a helyi lakosok mobilitást biztosítja, míg a megyében gyakorlatilag valamennyi települést bekapcsolja a közlekedés vérkeringésébe. Az 1.310 főt foglalkoztató vállalat évente 8 milliárd forint árbevételt ér el, míg autóbuszainak száma megközelíti a 370-et.

A spamek mindenhova betörnek

Az Alba Volán informatikai hálózatát 10 szerver és mintegy 250 kliensgép jelenti, amelyet egy ötfős informatikai csoport üzemeltet. A rendszergazdák feladata biztosítani a levelezés biztonságát, az SAP és a járműforgalmi adatok mentését, illetve a számítógépek biztonságos működését. A vállalat korábban csak a Microsoft Exchange beépített szűrőjét alkalmazta, ám az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a szervereket érő vírustámadások és a dolgozók postafiókjait gyakran elözönlötték a spamek. A kéretlen levelek nem csupán a munkatársakat zavarták, időnként pár órás szerverleállást is okoztak, ezért a cég professzionális spamszűrő megoldás után nézett, a szakemberek kipróbálták a Ninja 30 napos próbaverzióját.

Bizonyíték egyetlen nap alatt

A Sunbelt terméke a telepítés után azonnal szinte nullára csökkentette az Alba Volánhoz beérkező spamek számát, a munkatársak és az informatikusok legnagyobb megelégedésére. „A Ninja hatékonysága mellett azzal is kiemelkedik, hogy a felhasználók szerint lehet megadni az egyes csoportok szűrési szintjét, így személyre szabható a szűrés szigorúsága.” – mondja Dr. Peresztegi Nagy Róbert, az Alba Volán informatikai vezetője. „A beérkező kéretlen levelek 99%-át kiszűri a Sunbelt alkalmazása, ezért a licenc megvásárlása mellett döntöttünk.” – teszi hozzá. A Ninja 140 kliensgép hatékony védelmét látja el, így a spameknek esélyük sincs az Alba Volán munkatársainál, jobb, ha máshol próbálnak bliccelni.

A védelem alapja: a Ninja pengéi

A Ninja Email Security több független gyártó levélszűrő termékét egyesíti egyetlen, rugalmas levélkezelő rendszerbe. Segítségével a legjobb spamszűrők és antivírusok együttesen védik a leve¬lezést, míg a szűrő pontossága nem függ egyetlen gyártótól, vagy levélszű¬rési módszertől sem. A rendszerben két antivírus dolgozik egymás mellett, így a két gyártótól párhuzamosan érkező vírusadatbázis frissítések előbb felismerik az új fenyegetéseket, mint ha csak egyetlen antivírus védené a levelezést. Az összesen öt spamszűrő közül egy SMTP előszűrő mellett négy, egymástól független spamszűrő vizsgálja a beérkező leveleket. Külön spamszűrő foglalkozik a képes spamekkel, illetve a csatolmányokkal. A Ninja disclaimer moduljának segítségével a szoftver igény szerint tud jogi nyilatkozatokat, vagy egyéb üzeneteket elhelyezni a kimenő levelek végén. A program egyik legnagyobb előnye az akár felhasználónként megváltoztatható beállítások, így például a cégen belül egyes szervezeti osztályok, vagy személyekhez eltérő spamszűrési rendszabályok érvényesíthetők. A közvetlen a Microsoft Exchange kiszolgálóra telepíthető Ninja minimális erőforrás igénnyel rendelkezik, így lényegesen gyorsítja a levelezési folyamatokat.

További információ

 

Szólj hozzá!

Címkék: volán exchange ninja spamszűrő sunbelt alba esettanulmány albavolán

A bejegyzés trackback címe:

https://spam.blog.hu/api/trackback/id/tr53767445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása